HDH-IAA 3D Világ ésEurópa Bajnokság

2021.09.13 18:05
2021. augusztus 9-14. között lezajlott a HDH-IAA Íjász Szövetség 3D Íjász Világ és Európa Bajnoksága.
Egyesületünk a verseny lebonyolításában és két versenypálya építésében vett részt, közösen az Alisca Nyilai Íjász Egyesülettel, akik szintén két pályát építettek.
Rengeteg munkán vagyunk túl, hatalmas feladatot vállaltunk, de sikerült ezt a feladatot is megoldani, köszönhetően a segítőknek. Ha őszinte akarok lenni, számítottunk arra, hogy sok munkával jár az, hogy minden rendben legyen, de még ennél többet kellett tenni, többet dolgozni, futni. Mi vállaltuk a feladatot, és ennek megfelelően meg is oldottunk mindent.
A versenyzők visszajelzései alapján megérte a sok munka, a sok pozitív visszajelzés örömmel tölt el minket, szervezőket.
 
Egyesületünk egy része a szervezésben segédkezett, egy része pedig versenyzőként vett részt, sok kiemelkedő eredménnyel:
-Dobosi Szilvia Veterán BB 2. helyezés
-Farkass Tamás Felnőtt OL 2. helyezés
-Huszár Zoltán felnőtt HU 4. helyezés, csapat 3. helyezés, legeredményesebb szekszárdi férfi versenyző különdíj
-Kornóczy Péter fiatal felnőtt PB-HB 3. helyezés
-Kovács Gábor Veterán OL 3. helyezés
-Dr. Krizsán Szabolcs Felnőtt BB 9. helyezés
-Krizsán Barbara Cadet BB 2. helyezés
-Nagy Nikolett Felnőtt OL 1. helyezés
-Nagyné Dörmer Orsolya felnőtt CU 5. helyezés, csapat 17 helyezés, legeredményesebb szekszárdi női versenyző különdíj
-Péterbencze István Veterán BB 11. helyezés
-Varga Zoltán Veterán PB-HB 25. helyezés
-Bencze Botond Fiatal felnőtt BB 2. helyezés
 
Gratulálunk az elért eredményekhez minden versenyzőnknek!!
 
Hogy teljes legyen a kép, szeretném a verseny szervezésében részt vevő pályaépítőket és segítőket is megemlíteni, nélkülük nem tudtuk volna ilyen szinten teljesíteni a feladatunkat:
-Berényi Balázs
-Berényi Lili
-Szécskai Viktor
-Szécskainé Jáksó Márta
-Kiss Krisztián
-Kocsis István
-Tarján Ildikó
-Tarján László
-Szaka Gyula
-Szaka Gyula ifj
-Szaka Zsombor
-Nagy Dominika
-Molnár Valentin
-Ács Boglárka
-Horváth Eszter
-Csekei Zalán
-Timkó Ákos
-Farkas Eszter
-Szabó Anton
-Soós István
-Bacsa Zoltán
-Bárczy Eörs
És jómagam :)
 
Nagyon köszönöm a sok segítséget!
 
A képekért köszönet Simola Péternek,, és Ferenc Richárd Szlovik -nak.